ÉMI-TÜV SÜD Kft.

ISO/TS 16949

 ISO/TS 16949 tanúsítás

ISO/TS 16949 tanúsítás

 Egy működő minőségirányítási rendszer segítségével a szervezet meghatározhatja, hogy a tevékenységi területén mely előírásokat kell teljesíteni annak érdekében, hogy növelni tudja hatékonyságát. E mellett azt is meg kell határoznia, hogy hogyan biztosítható az egyes szervezeti egységek közötti kapcsolódási pontok megfelelő és hatékony együttműködése.

A folyamatokban fellépő hiányosságok csak a hibás termékek alapján válnak láthatóvá. A tapasztalat azt mutatja, hogy a beszállított alkatrészek között mutatkozó csekély hibahányad is jelentősen megemeli egy hibás végtermék előfordulásának valószínűségét, illetve a költsége exponenciálisan növekszik a hiba felfedezéséig eltelt idővel.

A korábbi időszak gyakorlata szerint a már bekövetkezett hibák kerültek megállapításra, elemzésre és kiküszöbölésre. A mai körülményeknek megfelelően egy hatékony minőségirányítási rendszer tervezett, megelőző tevékenységeket, és ennek megfelelő intézkedéseket jelent a hiba megelőzésének folyamatában. A minőségirányítás az autó- és beszállítói iparban több szakterületet is érintő közös munkát jelent.

A termékek és szolgáltatások minősége minden esetben számos tevékenység eredménye a teljes értékteremtési folyamat valamennyi szakaszában.

Az ISO/TS 16949 műszaki specifikáció a folyamatszemléletű megközelítés modelljével támogatja a vállalatokat a fenti kihívások leküzdése során.

Az ISO/TS 16949 tanúsítás:

A korábbi gyakorlat szerint az amerikai és európai autóipar szereplői többek között a QS-9000, illetve a VDA 6.1 szerinti iparági szabványoknak megfelelő minőségirányítási rendszereket követeltek meg a beszállítóktól. A beszállítóknak ez költséges megoldást jelentett a vevői követelményeknek megfelelő különleges szabályzók szerinti többszörös tanúsítások miatt. Az ISO/TS 16949 műszaki specifikációval egy egységes szabvány került kidolgozásra, amely világszerte egységes követelményeket támaszt az autóipar szereplői által működtetett minőségirányítási rendszerekkel szemben. Valamennyi gyártó elfogadja az ISO/TS 16949 szerinti tanúsítást, amely a teljes beszállítói láncban alkalmazható a szériagyártásban, az alkatrészgyártásban, a gépjárműgyártásban, szolgáltatások területén, mint például a hőkezelés, a festés, a galvanizálás, vagy egyéb felületkezelések esetében.

Jelen műszaki specifikáció szerinti tanúsítás telephelyek szerint történik. Távoli telephelyek (remote locations), mint például a tervezés és fejlesztés, a beszerzés, az értékesítés és a raktározás nem kapnak tanúsítványt, de tevékenységük alapján, mint kapcsolódási pontok kerülnek auditálásra, és feltüntetésre a telephely tanúsítványán.

Előnyök:
Kézenfekvőek az autóipari minőségirányítási rendszer bevezetéséből adódó előnyök:

  • lehetőség az autóipar részére történő beszállításra, versenyképesség (nemzeti, európai és globális piac),
  • a vállalat arculatának, jó hírnevének javítása (nemzetközi szinten igazolható minőségképesség),
  • növekvő vevői elégedettség, vevőközpontúság,értéknövekedés a termék életciklusának minden egyes szakaszában,
  • folyamatos fejlesztési folyamat megvalósítása,
  • a hiba megelőzése még a hiba bekövetkezése, felismerése előtt,
  • a beszállítói láncban jelentkező szórás és pazarlás csökkenése,
  • a szervezet, és az eljárások rendszerezése és strukturálása,fokozott gazdaságosság és jövedelmezőség (világos folyamatok, a hibaszám leszorítása a lehető legkisebb szintre a hibamegelőzés és a hibák idejekorán történő felismerése révén, a termelés átfutási idejének csökkentése),
  • költségmegtakarítás,
  • vevői auditok ráfordításainak csökkentése,autóiparban alkalmazott fogalmak és technikák ismerete,
  • motiváció (jobb kapcsolattartás és tájékoztatás),
  • biztonság (termékfelelősség),
  • kockázatok elemzése és megelőzése (a jogszabályok figyelembevételével a szervezet hibájából bekövetkező károk minimalizálása).

Feltételek:

Azok a vállalatok, amelyek egyértelműen és áttekinthetően szeretnék strukturálni folyamataikat, és igazolni tudják az autóipar számára történő beszállításukat, megtehetik ezt az ISO/TS 16949:2009 műszaki specifikáció segítségével.
A szabvány bevezetése során módszeresen át kell vizsgálni minden belső folyamatot. Ennek eredményeként karcsúbb szervezet jöhet létre, amely a hatékonyság javulásával jelentősebb fejlődést jelenthet az irányítás technikájának és az adminisztrációnak a területén.
Lényeges fejlesztési lehetőségek rejlenek vállalatuknak a vevőkhöz és a szállítókhoz fűződő kapcsolatában is. Jelentős mértékben lehet fokozni vevőik elégedettségét. Ez pedig létfontosságú napjainkban, amikor a pontosság és megbízhatóság jelentős követelmény a piac és a társadalom oldaláról is.

Tanúsítás:

Ha már bizonyos mértékig bevezették az irányítási rendszert, célszerű azt független, harmadik féllel átvilágíttatni. Az így nyert objektív értékelés nélkül könnyen fennállhat a veszélye annak, hogy tekintetük átsiklik a lényeges kérdések fölött.

A tanúsító audit két szakaszban történik. Az első szakaszban tapasztalt szakértőink a helyszínen tanulmányozzák az irányítási rendszerüket és megvizsgálják, hogy megfelel-e a tanúsítás alapját képező műszaki specifikációnak (felkészültség értékelés), majd a második szakaszban a rendszert szakértőink munkatársaikkal közösen elemzik az értékteremtő lánc mentén. Az elemzés során auditoraink mindenekelőtt a rendszer működési hiányosságait és a fejlesztési potenciálokat igyekeznek azonosítani, majd munkatársaikkal közösen határozzák meg a szükséges javító, illetve fejlesztést célzó intézkedéseket.

Az audit után közvetlenül kerül sor az audit eredményeit bemutató közös záró értekezletre. A felismert erősségek és gyenge pontok alapján azonosítjuk a fejlesztési lehetőségeket, majd egyeztetjük a további eljárást.

Nemzetközi tanúsítványok:

Partnereink igényeihez igazodva nemzetközi (DAkkS - Akkreditierungsstelle és IATF – International Automotive Task Force) akkreditációkon és megfelelőség-értékeléseken alapuló tanúsítványokat állítunk ki az Önök igényeihez igazodva, hogy ezzel is erősítsük ügyfeleink versenyképességét az egyre globalizálódó világban.

 


Kapcsolat


Központi információ:

T +36 26 501 120

F +36 26 501 150